Az oldal Cookie-kat használ, hogy neked a lehető legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani. Az oldal további böngészésével elfogadod ezt. A részleteket megnézheted az "Adatvédelmi nyilatkozat"-ban.

Piros Zsombor: az ünneplés még várhat

- MTI - - 2017. 01. 30. 13:18:00
Piros Zsombor: az ünneplés még várhat
Később tervezi megünnepelni Piros Zsombor azt, hogy szombaton megnyerte a juniorok versenyét a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Piros Zsombor az Australian Open junor fiú egyes bajnoka 2017-ben.A 17 éves magyar játékos hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a diadal után rögtön repülőre ült, vasárnap már Budapesten volt, és a következő napokban próbálja meg feldolgozni-kipihenni az ausztráliai élményeket. Erre a jelek szerint nem sok ideje lesz, mivel sűrű program vár rá: meghívót kapott - egyelőre nem kerettagként - a Davis Kupa-válogatott hétvégi, pozsonyi párharcára, a jövő héten pedig szabadkártyával elindul a budapesti challenger-verseny főtábláján a BOK (korábbi Syma) Csarnokban.

"A hat melbourne-i meccsem közül öt sima volt, a legnehezebb ellenfelemmel az elődöntőben találkoztam, ha a döntőben futunk össze, akkor biztosan nehezebb dolgom lett volna" - elevenítette fel az elmúlt időszak történéseit Piros Zsombor, aki 2016 után másodszor járt a távoli földrészen. "A döntőbeli izraeli ellenfelemet jól ismertem, tavaly együtt versenyeztük végig az évet, ezzel együtt nehéz meccs volt, és a holtpontokon sokat segített a kinti magyarok buzdítása."

A 2015-ös fedettpályás magyar bajnok - aki csak a fináléban vesztett szettet Melbourne-ben - elmondta, a DK-válogatott Fucsovics Márton és Gödry Levente is segített neki a felkészülésben, mint ahogy az MTK Park Teniszklubnak is sokat köszönhet, ahol négy éve foglalkoznak vele.    

Példaképének a vasárnap 35 évesen 18. Grand Slam-trófeáját megszerző Roger Federert tartja, akit többször is látott már edzeni.

"A meccsein sokat ellestem tőle arról, hogy lehet higgadtnak maradni és energiatakarékosan játszani" - mondta a svájci sztárról, majd elmesélte, hogy menedzsere, az olasz Ugo Colombini, aki Andy Murray ügyeit is intézi, szervezett volna a torna hajrájában egy közös edzést az ifjú magyarnak és a skót világelsőnek, csakhogy Murray már az első héten kiesett, így a nagy találkozásra még várni kell.

Édesapja, Piros Attila úgy fogalmazott, hogy ez a siker a hosszú és kitartó munka gyümölcse.

"Az Ausztráliában töltött három hét alatt Zsomi végig profi és fegyelmezett volt, mindent a tenisznek rendelt alá" - tette hozzá. "Azt nem tudjuk, hogy miért tették ki a fiú döntőt a 7-es pályára, amikor a lányok stadionban játszották a finálét, de a szervezők részéről kedves gesztus, hogy jövőre szabadkártyát adnak neki a felnőtt selejtezőbe."

Edzője, Szathmáry Tibor felidézte, hogy betegen feküdt otthon a döntő idején, és a könnyeivel küszködött, amikor tanítványa beütötte a meccslabdát.

Gáspár Balázs vezetőedző közölte, hogy előzőleg úgy érezte, Piros fizikailag még nincs GS-szinten, "talán két-három kanyar volt benne", ám napról napra erősödött lelkileg, ami átsegítette a nehézségeken.

A jövőről szólva Piros elmondta, jelenleg 179 centis, és a következő években az lesz a feladata, hogy olyan felnőtt izomzatra tegyen szert, amely a felnőtt célokhoz kell.    

Piros a második magyar férfi teniszező, aki a junioroknál Grand Slam-tornát nyert, 2010-ben Fucsovics Márton Wimbledonban diadalmaskodott.


Budapest, 2017. január 30. Piros Zsombor, a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság junior versenyének győztese az Intercontinental szállóban tartott sajtótájékoztatón 2017. január 30-án. MTI Fotó: Soós Lajos

 

Megosztás
Tartalomhoz tartozó címkék: tenisz